A hortenziákért szinte mindenki rajong, tömött, látványos, júniustól szeptemberig nyíló sokszínű, labdaszerű virágzatuk, ellenáló képességük miatt. Olyan helyeken is szépen díszítenek, ahol a fényhiány miatt más virágos cserje nem, vagy csak alig hoz virágot.
Sokoldalúan felhasználhatók, szoliterként vagy virágos sövényként, jellemzően az alacsony, vagy középmagas ültetési régióban, valahol a nagy takaró cserjék, sövények, és a gyep felől határoló szegélynövények (évelők, törpecserjék) között.
Számos fajtájuk (Pl. kerti hortenzia) kaspókban is jól érzik magukat, így ideális választás árnyékos teraszokra, balkonokra is.
Élő és elszáradt virágaik csodálatos vázadíszek
Az alábbi négyféle hortenzia csoportot szeretnénk bemutatni, melynek fajtái árudánkba széles választékban kaphatók:
Hydrangea macrophylla, kerti hortenzia
Hydrangea quercifolia, tölgylevelű hortenzia, mely, mint ahogy a neve is mutatja a többi hortenziától leginkább levelében különbözik, melyek a tölgy leveléhez hasonlóak, de nagyobbak, mélyen karéjosak.
E fenti két csoport közös jellemzője, hogy félárnyékos-árnyékos helyen érzik jól magukat, és semleges vagy savas kémhatású talajt szeretnek.
Hydrangea paniculata, bugás hortenzia
Hydrangea arborescens, cserjés hortenzia, ami nagyon hasonló a bugás hortenziához
Ez utóbbi két csoport közös jellemzője pedig, hogy inkább a napos-félárnyékos területet szeretik, és mésztűrőek, nem igényesek a talajra.
A kerti hortenzia jellemzői:

Alak: 100-150 cm magasra növő kerti hortenzia. Magasságát befolyásolják a körülmények, erősen fagyos helyeken nem nő meg ekkorára.
Virág: Labdaszerű virága van, melynek átmérője kb. 10 cm. Júliustól augusztusig virágzik. A virág színét a talaj kémhatása befolyásolja.
Levél: Középzöld színűek, kerekded formájúak, látványosak
Tenyészhely: A hortenzia a félárnyékos helyeket szereti. Legjobb, ha olyan helyre ültetjük, ahol kora reggel 2-3 órán keresztül kap közvetlen napfényt, de a nap további részében már inkább félárnyékban, falevelek takarásában van. A kerti hortenzia vízigényes, rendszeres öntözést igényel.
A fiatal növények fagyérzékenyek, ezért takarjuk őket télire, de a megerősödött példányok már ellenállóbbak. Tápanyagdús, jó vízáteresztő képességű, nedves talajt szereti. Mészkerülő, az átlagos vagy savanyú talajban érzi jól magát,
Felhasználása: Önálló csoportokban, de évelő ágyások, rózsaágyások kedvelt társnövénye is. Elsőrangú cserepes növény. Élő- és elszáradt virágai vázákban is szépen mutatnak.
A tölgylevelű hortenzia jellemzői:

Alak: Bokros növény, gyéren ágas, elhajló ágrendszerű, mely 2-3 méter magasságig is megnő.
Virág: A nagyméretű virágbugák a dús lombozat fölött helyezkednek el. Májustól júliusig nyíló fehér virágai (melyek kicsit a vadgesztenye virágaihoz hasonlítanak) a virágzás előrehaladtával rózsaszínűek lesznek. Virága vágott virágnak is szép, de szárított virágnak is használják.
Levél: Levelei a tölgy leveléhez hasonlóak, de annál jóval nagyobbak, mélyen karéjosak, középzöldek. Őszi lombszíne narancs-vörös, amely pazar látványt nyújt egy őszi kertrészletben.
Származási hely: Az Egyesült Államok Dél-keleti részén őshonos, de az 1770-es évektől Nagy-Britanniában is megjelent.
Tenyészhely: Félárnyékos vagy árnyékos helyen érzi jól magát. Nagy, lombos fák alá is ültethető, mert árnyékban is virágzik.
Talaj: meghálálja a tápanyagdús talajt. Jó vízáteresztő képességű, agyagos földet szeret, mely semleges vagy savas kémhatású. Bírja a szárazságot, és árnyékos helyen a meszesebb talajt is tolerálja, ekkor azonban alig vagy gyengébben virágzik.
Felhasználása: Leginkább a természethű, erdős-ligetes, kertekben, kertrészeken mutat jól. Karakteres megjelenése miatt szoliterként is ültethetjük, de elhajló ágrendszere révén összekötő elem is lehet cserjés kiültetésekben.
A bugás hortenzia jellemzői:

Alak: Magassága kb. 180-200 cm. Erősen fagyos területen ennél kisebb méretűre nő.
Virág: Mutatós, kúp alakú virágbugáit többnyire steril virágok alkotják. A virágok a legtöbb fajtánál színváltók: Színük kezdetben porcelánfehér, majd zöldülnek/sárgulnak, végül fokozatosan rózsaszínesednek. Virágzása a nyár második felétől szeptemberig tart.
Szárítva kedves díszei lehetnek a lakásnak, vagy a szárakon hagyva a kopár téli kertnek.
Levél: Élénk zöld színűek, hosszúkásak, kissé érdes tapintásúak.
Származási hely: Délkelet-Ázsia, Japán, Kína
Tenyészhely: A bugás hortenzia a félárnyékos helyeket szereti. Legjobb, ha olyan helyre ültetjük, ahol kora reggel 2-3 órán keresztül kap közvetlen napfényt, de a nap további részében már inkább félárnyékban, levelek takarásában legyen.
A bugás hortenzia közepes vízigényű növény, aszályos időszakban rendszeres öntözést igényel.
A fiatal növények fagyérzékenyek, ezért takarjuk őket télire, de a megerősödött példányok már ellenállóbbak. Tápanyagdús, jó vízáteresztő képességű, nedves talajt szeret.
Talaj kémhatás tekintetében tág tűrőképességű, átlagos vagy savanyú talajban érzi jól magát, de a meszes talajt is jól tolerálja.
Ideális hely számára a mélyen gyökerező, laza árnyékú fák alja, pl. a tölgy, a magnóliák, az aranyeső, a díszcseresznyék és a különböző gyümölcsfák. A leginkább azonban a fenyők alatti talajt kedveli, ráadásul itt a fenyők lehulló tűlevele biztosítja számára a savanyú talajt.
Felhasználása: A bugás hortenzia leginkább szoliterként érvényesül, de cserjés évelős vagy vegyes ágyásoknak is karakteres növénye lehet.
A cserjés hortenzia jellemzői:

Alak: Bokros növekedésű, erős levélzetű, nagytermetű, lombhullató cserje. Kifejlett magassága nem haladja meg az 1,2 métert.
Virág: Virágzata nagy, 20 cm átmérőjű, gömb alakú. Virágzása hosszan-tartó, júniustól szeptemberig virágzik.
A virágok zöldes színnel nyílnak. A virágzás idején krémfehér, majd az elnyílási szakaszban újra zöldessé válnak.
Levél: Fűrészelt szélű, sötétzöld levelei általában elliptikusak, kevésbé húsosak, mint a macrophylláé. A levélfelület matt, tapintása durvább. A levélnyél hosszabb.
Tenyészhely: A hortenzia a félárnyékos helyeket szereti, de rendszeres vízellátás mellett napos helyre is ültethető. Legjobb, ha olyan helyre ültetjük, ahol kora reggel 2-3 órán keresztül kap közvetlen napfényt, de a nap további részében már inkább félárnyékban, falevelek takarásában van. Közepes vízigényű növény, talaját óvjuk a kiszáradástól és öntözzük rendszeresen az aszályos időszakban.
Tápanyagdús, jó vízáteresztő képességű, nedves talajt szeret.
Talaj kémhatás tekintetében tág tűrőképességű, átlagos vagy savanyú talajban érzi jól magát, de a meszes talajt is jól tolerálja
Felhasználása: Önálló csoportokban, de évelő ágyások, rózsaágyások kedvelt társnövénye is. Csodálatos középmagas virágos sövény nevelhető belőle. Élő és elszáradt virágai vázákban is jól mutatnak.
Várjuk szeretettel!
A Hungaroplant Kft. csapata